Az egész mű alatt szinte kivétel nélkül mozgásban
vannak a szereplők. Vannak ugyan pillanatok, amikor jelképesen megállnak, egy pózban,
de ebből rendszerint gyorsan kiszakadnak. A történet ívét egy szerelem ívéhez
vagy akár az életéhez lehetne hasonlítani. Az elején menetelünk előre, mintha
minden olyan egyszerű és gördülékeny lenne. Ezután következnek a bonyodalmak. Megállunk,
aztán újra elindulunk, eközben pedig új személyekbe es szituációkba botlunk,
amik vagy megnehezítik, vagy megkönnyítik az adott helyzetet. Ehhez
hozzácsatlakozva a forgószínpad jelentheti a körforgást, az élet körforgását
is. Azt hogy akármit csinálunk, akárhogyan, akárkivel, a végén ugyanúgy és
ugyanott kötünk ki. A nők és a férfiak a műben olykor összeborulnak, így
megtalálva egymást, később pedig szétszakadnak és egy másik párt keresnek
maguknak. A mű végén pedig sorban hullanak el az emberek. Egyik a másik után,
egymásban elbotolva. Az utoljára talpon maradt nő még sokáig küzd a talpon maradásért,
de végül ő sem bírja tovább, a többiek közti ugrándozást, ami jelentheti a
problémák kikerülését is. Azonban elhullása után a színpad ugyanúgy forog
tovább mintha mi sem történt volna.